Békéltető testület

 


TÁJÉKOZTATÁS:
a BékéltetÅ‘ Testület honlapja 2010. március 1-tÅ‘l a www.bekeltetes.hu honlapon is megnézhetÅ‘!


 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei BékéltetÅ‘ Testület

 
 
Hazánkban a BékéltetÅ‘ Testületek létét, jogai alapjait a fogyasztóvédelmi jog kódexét, jelentÅ‘ fogyasztóvédelmi törvény 1997. évi CLV. törvény teremti meg, melynek IV. fejezete – 18-39. szakasza – szabályozza BékéltetÅ‘ Testület eljárását. Bár maga a fogyasztóvédelmi törvény 1998. január 1-én hatályba lépett, a BékéltetÅ‘ Testületekre vonatkozó rendelkezések csak 1999. január 1- tÅ‘l hatályosak és alkalmazandók. Ennek oka egyszerű. A jogalkalmazónak meg kell teremtenie a békéltetÅ‘ eljárások zavartalan lefolytatásának feltételeit.
 
Ilyen, a működéshez elengedethetetlen feltétel volt, hogy minden békéltetÅ‘ testületnél – az erre jogosult szervezetnek – ki kellet jelölniük a tagokat, meg kellet állapodniuk a működtetéssel összefüggÅ‘ valamennyi személyi és tárgyi feltétel kérdésében.
A testületek hatáskörébe az áruk és szolgáltatások minÅ‘ségével, biztonságával és a termékfelelÅ‘sségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerzÅ‘dések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése tartozik.

 


Szakmai beszámoló
Jász-Nagykun Szolnok Megyei BékéltetÅ‘ testület 2009.évi tevékenységérÅ‘l
 
    
2009. évben a BékéltetÅ‘ Testülethez 165 kérelem érkezett be, amely kb. 1 %-os növekedést jelent a 2008. évi ügyek számához képest.
2008. évrÅ‘l 21 elintézetlen ügy húzódott át 2009. évre, így az elintézendÅ‘ ügyszám 186 volt. A befejezett ügyek száma 174, amely a 2008. évi 148 befejezett ügyszámhoz képest jelentÅ‘s – 20 %-os – növekedést jelent. Így a feldolgozási mutató 93,5 %-os.
A 2009. évrÅ‘l áthúzódó ügyek száma: 12.
BékéltetÅ‘ Testületünk rendszeresen tartott ügyfélszolgálatot, és tanácsadást. A helyi sajtóban, ill. TV-ben több alkalommal megjelentünk. Több publikáció volt a 10 éves évforduló kapcsán.
2009 évben a BékéltetÅ‘ Testület létszáma 2 fÅ‘vel emelkedett, amely közül az egyik új tag jogász végzettségű, a másik pedig gépészmérnök végzettségű.
A működési feltételeket a 1 mFt célzott pénzösszeg jelentÅ‘sen segítette. Az ügyszám stagnálását a gazdasági válság okozta, mely a fogyasztás csökkenését eredményezte. 
2009. évben 174 lezárt ügyünk volt. EbbÅ‘l 3 esetben volt kötelezés /2 %/. Egyezséget 38 esetben hoztunk létre a felek között, amely az ügyek 21 %-a. 78 esetben ajánlással fejezÅ‘dött be az eljárás, amely az ügyek 45 %-át teszi ki. Megszüntetésre 55 esetben /31 %/ került sor, amelyekbÅ‘l 18 kérelem volt megalapozatlan, és 37 ügy került egyéb okból megszüntetésre.
Az ügyek 68 %-ában zárult érdemi határozattal az eljárás.
Az egyéb okból történÅ‘ megszűnések nagy részében a fogyasztó visszavonta a kérelmet, amely több esetben amiatt történt, mert a vállalkozás eleget tett a fogyasztó kérelmének. Olyan eset is elÅ‘fordult, hogy a fogyasztó a hiánypótlásra többszöri felszólítás ellenére sem válaszolt, ezért meg kellett szüntetni az eljárást. Több esetben áttételre is sor került hatáskör hiánya miatt. Ezek közül 2 esetben a BékéltetÅ‘ Testület tagja adott be kérelmet, amelyet áttettünk a szomszédos BékéltetÅ‘ Testülethez.
Legnagyobb száma a termékszavatossági ügyeknek volt, összesen 93 /53%/. Ez jelentÅ‘sen 44 %-al emelkedett. Ezt követték az egyéb szolgáltatással kapcsolatos ügyek, amelyeknek száma 37 /21%/,- ez a tavalyihoz hasonló volt. Az építÅ‘ipari szolgáltatással kapcsolatos ügyek száma 18 volt /10 %/, mely a duplájára nÅ‘tt. A pénzügyi- biztosítási szolgáltatással kapcsolatos ügyek száma 13 /8 %/ volt, amely az elÅ‘zÅ‘ évihez képest némi csökkenést/1 %/ mutat. A közüzemi szolgáltatással kapcsolatos ügyek száma 10 /5 %/, tavalyival azonos volt, utazással kapcsolatos ügyek száma 2 /1 %/, mely némi csökkenést mutat.
Határon átnyúló ügy száma 1 /1%/.
 
A pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos ügyek száma az év elejétÅ‘l kezdÅ‘dÅ‘en folyamatosan csökkent. A II. félévi ügyek száma fele volt az I. félévinek, ezt a bankok fogyasztókat érintÅ‘ intézkedéseinek tudhatjuk be.
18 esetben minÅ‘sült a fogyasztó kérelme megalapozatlannak, amely az ügyek 10 %-át jelenti.
A vállalkozások közül 101 együttműködött az eljárásban, amely az ügyek 58 %-a. Ez a tavalyi évhez képest 20 % csökkenést mutat.
Az eljárási határidÅ‘ket tudjuk tartani. Az átlagos ügyintézési határidÅ‘ kb. 60 nap körül van. Egy testületi tag által lefolytatott eljárás 1 volt, írásbeli eljárás nem volt.
A vállalkozások együttműködési készsége az elÅ‘zÅ‘ évihez képest csökkent kb. 20 %-al, ennek oka az ügyszám növekedése lehet.
Az alávetések száma minimális. Azok a vállalkozások, amelyeknek több ügye volt, ill. országos hatáskörű szervek, szinte automatikusan közlik az alávetés hiányát. A minimális alávetés a nagyon korrekt vállalkozásnak, ill. más esetben a tájékozatlanságnak tulajdonítható. Nyilvánosságra hozatal változatlanul nincs, mivel nincs megjelenési lehetÅ‘ség, azonban a fogyasztók is minimális esetben kérik.
1 ügyben a vállalkozás a Bírósághoz fordult, azonban a bíróság határozatunkat helybenhagyta, az ügyet megnyertük.
A működésünket segítÅ‘ körülménynek tekintjük a szakmai segítséget, amelyet a rendezvényeken és az év végétÅ‘l megrendezett szakmai fórumokon kapunk. Ezek száma az I-III. negyed évben minimális volt, azonban az év vége felé jelentÅ‘sen emelkedett. Akadályozó körülmény változatlanul a finanszírozás, ugyanis az év nagyobb részében – júliusig – finanszírozás nélkül végeztük a tevékenységet, amely tarthatatlan állapot.
Az 1mFt-os beruházás történt, azonban technikai okok miatt mind a mai napig nem működÅ‘képes.
Az Eljárási Szabályzat létrehozása jelentÅ‘s elÅ‘relépést jelentene, azt feltétlenül támogatjuk.
A BékéltetÅ‘ Testület ellen indított perben a jogi személyiséggel nem rendelkezÅ‘ BékéltetÅ‘ Testület perképes.
Kérdés azonban, hogy ha a bíróság a BékéltetÅ‘ Testületet perköltség viselésére kötelezi, ki fizeti azt meg, ugyanis a BékéltetÅ‘ Testület nem rendelkezik pénzzel, csak a működtetÅ‘ Kamara. Ezt a kérdést is a jogi személyiséggel történÅ‘ felruházás oldaná meg.
A felek az ügyek 90 %-ban nem jelölnek tagot az eljáró tanácsba, így ezt a jogot az elnöknek kellene átadni. Ez az eljárási határidÅ‘t is lerövidítené.


 

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei BékéltetÅ‘ Testület

Jász-Nagykun Szolnok Megyében a BékéltetÅ‘ Testület 1999. február 26-án 10 taggal alakult meg. A békéltetÅ‘ testület elnökbÅ‘l, elnökhelyettesbÅ‘l és tagokból áll, amelynek létszáma 10 és 30 között változhat. A testületi tagokat megállapodás alapján a gazdasági kamarák és a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek egyenlÅ‘ arányban jelölik ki. A testületi tagjairól a működtetÅ‘ kamara (JNSZMKIK) listát vezet. A testület elnöke Dr. Lajkóné Dr. Vígh Judit asszony, irodavezetÅ‘ Dr. Papp Lászlóné. A testületi tagok megbízatása 3 évre szól és újraválaszthatók.

Címünk:

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei BékéltetÅ‘ Testület

5000 Szolnok, Verseghy park 8. III. emelet 305-306. szoba

Tel: 56/510-610, 20/373 2570       Fax: 56/370-005

e-mail : kamaraatjnszmkik [dot] hu

ügyfélszolgálat: kedd 10-12 óra

 

A békéltetÅ‘ testület gazdasági kamarák által jelölt tagjai

 

1.       Balaskó Sándor                                                                   gépipari, műszaki ügyek

2.       Barabás János                                                                      épületgépészet, építési ügyek

3.       Gerbely Ferenc                                                                   pénzügyi befektetések

4.       Kiss János                                                                              agrár mezÅ‘gazdasági ügyek

5.       Kólyáné Sziráki Ágnes                                                     közgazdasági ügyek, szolgáltatások

6.       Dr. Lajkóné Dr. Vígh Judit elnök                                  pénzügyek, biztosítások

7.       Nagy Károly                                                                         biztosítások, kereskedelem

 

A békéltetÅ‘ testület fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek által jelölt tagjai

 

1.       Lévai Józsefné                                                                     kereskedelem, szolgáltatás

2.       Kudlik Éva                                                                            kereskedelem, vendéglátás, utazás

3.       Dr. Nagy László                                                                   jogi, építési ügyek

4.       Dr. Palatinusné Dr. Gál Anna                                         jogi ügyek, egészségügy

5.       Pákozdyné Nyári Gabriella                                           szolgáltatások

6.       Dr. Széll Emília                                                                   jogi ügyek


ŰRLAP: 1. sz. melléklet kérelem az eljárás megindításához